Nem tudom megmondani melyik volt az a pillanat amikor jóban lettünk Nórival. Viszont tisztán emlékszem arra a momentumra, mikor eldőlt, már pedig mi igazán jó barátok leszünk. Ott vasárnap este, az egyik első igazán tavaszias estén két Chuck Norris között a két bukott angyal kibökte a nagy titkot.
Angyalként érkeztünk a földre, de réges rég elbuktunk. Egyik óriási megbotlásunkat M-el sikerült összehozni. A tény, hogy ugyan azzal sikerült kavarni, nagyon hosszú könnyes röhögő görcsöt okozott.
Szegény M nem tudta milyen sors vár rá.
Két olyan angyalt fogott ki, akik másképp gondolkodnak az életről, és a párkapcsolatokról is.
Nem vagyunk azok a férj+kertes ház+ sok gyerek álmot dédelgető angyalok. Az élet ennél sokkal összetettebb, és nem ragadhatsz le egyetlen embernél. Az, hogy van egy párkapcsolatod még nem jelenti azt, hogy csak ő lehet az életedben. Ez a felfogás sokaknak fura lehet, de nem tudunk mit tenni ha így vagyunk bekötve. A monogámia nem nekünk való. Szóval a közös "pasi" csak még jobban összehozott minket.
Miután kiröhögtük magunkat, stábon,irodában vagy csak az utcán, nem vártunk tovább.
Borzalmas rajzban közöltük vele, hogy márpedig ezt megbeszéltük. Szegénynek biztos volt egy pár kihagyott szívdobbanása. De ennyi kijárt ezért.
Sokkal rosszabbul kezelte mint mi, de nem is vártam tőle mást. Vicces, hogy egy kicsit a kezünkben van.
Persze sosem fogom elmondani bent(gondolom Nóri sem), de azért érezze a törődést.
Ámbár érdekes az a tény, hogy mennyire másképp kommunikál azóta velünk. Nórival aki úgy igazán a barátja volt sokkal hűvösebb a viszony. Velem meg pont fordítva, próbál jó fej lenni. Lényeg, hogy ezt a kört már bukta.
Kíváncsi vagyok, hogyan alakul ez majd a jövőben.
Pár dolog azonban biztos:
-ténylegesen és végérvényesen elbuktunk
-jó lesz a buli a pokolban
-Nóri a legjobb barátom,az első aki igazán megért és nem ítél el
-jó pár pasit fogunk kikészíteni az évek során
-kedden pedig lelépünk, és király bulit tolunk a Balcsin, Maurostól, fagyistól piástól és cigistől
-és a szeretet ééééééééééééllllllll